2610 Felsőpetény, Szabadság utca 29 +36 30 586 8928 info@miniurudvarhaz.hu
HU EN

Ajánlataink

Az alábbi programokat a teljes ház foglalása esetén, partnereinkkel közösen vendégeink igényeire szabva szervezzük meg. Minden itt felsorolt program előzetes egyeztetést és foglalást igényel.

A feltüntetett árak minden esetben irányadó jellegűek, az árváltoztatás jogát fentartjuk.

 

Nincs meg a minimális létszám? Rendszeresen hirdetünk meg programokat egyéni jelentkezéssel is, ezeket keresd a RENDEZVÉNYEK menüpont alatt, vagy facebook oldalunkon!


Felsőpetény kincsei – falufelfedező program

 

Egy közös induló játék után kisebb létszámú csapatokban kelnek útra a résztvevők. Bejárják a falu legszebb és legismertebb részeit, szóba elegyednek a helyiekkel, megismerik a falu történelmét. Útvonalukat az üzenetben kapott hol vicces, hol komolyabb feladatok jelölik ki, melyekre a válaszokat sokszor fényképes dokumentációval kell igazolniuk. A program végén a csapatok megosztják egymással tapasztalataikat, és egy játékkal zárjuk azt le.

 

A program nagy része nyitott terepen zajlik, így ajánlott az időjárásnak megfelelő, kényelmes ruházat és lábbeli.

Időtartam: 3-5 óra (igény szerint)

Ár: 30.000 Ft

 

   Útjelző

A FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDÉVEL közös programjaink

Főzdelátogatás ebéddel és sörkóstolóval Rétságon

A látogatás első része nagyjából 1,5-2,5 óra hosszú, igény szerint. A SÖRVÁRÓTEREMBEN illetve a főzdében zajlik. Ez általános ismertető - egyáltalán mi a sör, miből készül, pici történelem, sörmátrix. Aztán az üzemben gyors bemutató a sörgyártás folyamatáról, és persze kóstolás, a tartályokból.

Ezután egy kb. 25 méteres sétát kell megtenni, egészen a ház pincéjében kialakított ÓVÓHELYIG. Itt már terített asztalok fogadnak, az előzetesen egyeztetett ételfajták a megfelelő mennyiségben, melegen, svédasztalos rendszerben várják a vendégeket.

 

A választható menü:

  1. csülök pékné módra
  2. falusi disznótoros

Köretnek tört krumplival, savanyúságokkal, mustár, torma bőséges mennyiségben.

Étkezés előtt 2 cl sörpárlat, és közben/utána egy pohár sör.

 

Természetesen van lehetőség további sörpárlatok, sörök vásárlására is. Az ÓVÓHELYEN csapolva, vagy a SÖRVÁRÓTEREMBEN palackozva is megvásárolhatók a termékek. A programnak nincs különösebb időkorlátja, amíg a társaság jól érzi magát, addig tart.

 

Minimum létszám: 10 fő

Minimum korhatár: 18 év

A program díja: 12.000 Ft-tól / fő

Minimum létszám: 10 fő

Minimum korhatár: 18 év

A program díja: 8000 Ft-tól / fő

Sörpárlatok kóstolásának díja: 1.000 Ft / 2cl

 

Sörbemutató és kóstolás a Miniúr Udvarházban

Az elméleti rész hasonló a főzdelátogató programmal - általános ismertető - egyáltalán mi a sör, miből készül, pici történelem, sörmátrix. Azonban itt a főzde szakembere "házhoz jön", így senkinek sem kell kimaradnia a kóstolásból mert esetleg vezet. A kóstoltatás itt természetesen palackokból történik, az aktuálisan elérhető teljes szortimentből (4-6 fajta). Sörpárlatok kóstolására előzetes egyeztetés szerint van lehetőség. A kóstoló mellé friss sörkorcsolyákkal készülünk.

A kóstolót követően itt is lehetőség van a FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE termékeinek megvásárlására.

 

Mindkét program esetében a díj az összes résztvevőre egységesen vonatkozik, függetlenül attól, hogy valaki részt vesz-e a kóstolásban vagy sem.

 

 

 

 

 

 

 

Lunczer Pálinkaházzal közös programjaink

"A pálinka újragondolva. Esszenciák, blendek, szivarpálinkák. Palackjaink teletöltve gyümölccsel és kreativitással, mert hisszük, hogy a pálinka több, mint aminek elsőre tűnik.  Tiszteletben tartva hagyományainkat, igyekszünk minél több arcát megmutatni. Új ízélményeket, új harmóniákat hozunk létre, hogy minden generáció megtalálhassa a számára tetszőt, mert tudjuk, hogy mindenkinek lehet egy kedvence. A pálinka mindannyiunké. Lunczer Pálinkaház, a Dunakanyar szívéből."

 

Főzdelátogatás pálinka kóstolóval Kosdon

A főzde meglátogatása diplomás főzőmester kíséretében, 8 tétel kóstolása, 3-4 féle szendvics és sajttál. Akár több fogásos vacsora is kérhető, azonban a program díja ezt nem tartalmazza, külön megegyezés szerint lehetséges.

 

Minimum létszám: 4 fő

Minimum korhatár: 18 év

A program díja: 12000 Ft-tól / fő

 

Pálinka kóstoló a Miniúr Udvarházban

8 tétel kóstolása diplomás főzőmesterrel, aki 2,5-3 órás előadásban mutatja be a Lunczer Pálinkaház munkásságát, hitvallását és a gyümölcsök útját, a feldolgozástól egészen a palackozásig. A kóstoló mellé sajttálat és frissen sült házi pogácsát biztosítunk.

 

Minimum létszám: 4 fő

Minimum korhatár: 18 év

A program díja: 13000 Ft-tól / fő


   

Gelencsér Adriennel - dietetikus és coach - közös programjaink

Minimum létszám: 8 fő

A program díja: 25.000 Ft-tól / fő

 

Kemencés főzőiskola

Főzősuli és pihenés egyben? Ráadásul egészségesen? Nálunk ezt is lehet.

Az egészséges táplálkozás nem diéta, hanem életstílus. Ha biztos tudásod van az alapokról, egyetlen divatdiéta sem fog összezavarni. Mi több, rájössz, nem csak, hogy nem kell lemondanod az ízekről, sokkal inkább változatosabban tudsz étkezni. Alapanyagok, konyhatechnikák, ízkombók tárháza nyílik meg előtted.
Ennek a programnak ez is az apropója. Olyan ételeket készítünk amikkel a vendégeidet is elkápráztathatod majd, hiszen nem csak ínycsiklandóak, de egészségesek is. Különlegesség, hogy kemencét használunk a legtöbb fogáshoz, de otthon sütőben is elkészíthetőek a finom falatok! Bónuszként cukormentes desszertet is készítünk, amit akár a nyári melegben is örömmel készíthetsz, gyors, egyszerű és üdítően frissítő!

 

Menüajánlatok:

  • Ebéd:
    1. Bogrács gulyás + kemencében sült, illatos, rostban gazdag kenyér + gyümölcsös tiramisu pohárkrém
    2. Sült zöldség krémleves + pikáns grillezett csirke/gomolya, paradicsomos bulgur, friss saláta + lekváros batyu/kifli kemencében

  • Vacsora:
    1. Sült zöldségkrémek: erdélyi padlizsánkrém, sült paprikakrém, olasz paradicsomkrém + kemencében sült focaccia variációk + tavaszi zöldségek

    2. Kemencében sült pizza olasz módra, választható feltétekkel + olasz saláta

    3. Cserépedényben sült csirkés, brokkolis egytál, választható reform körettel

Az egész napos program tartalma:

  • közös délelőtti és délutáni sütés, főzés, oktatás Adriennel - az alapanyagokat természetesen biztosítjuk
  • Ebéd és vacsora a közösen elkészített ételekből
  • Korlátlan kávé, tea, limonádé és házi szörp fogyasztás a program ideje alatt (10:00-18:00)
  • Miniúr Udvarház logójával ellátott kötény
  • Receptgyűjtemény az elkészített ételekből
   

Természetes kozmetikumok készítése Farkas Anitával, a Kétszikű Javassal

 

  • Folyékony sampon-tusfürdő-babafürdető készítő Bűbájműhely
  • Szappanfőző Bűbájműhely
  • Hidratálókrém készítő Bűbájműhely
  • Gyógynövényes krémzselé készítő Bűbájműhely
  • Organikus Testvaj készítő Bűbájműhely

 

A Bűbájműhelyek hossza nagyjából 2 óra.

Minimum létszám egységesen az összes program esetén: 6 fő

A programok díja: 6.500 Ft-tól / fő

 

 

 

SZÁLLÁST FOGLALOK
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk